CSR Intézkedések adatbázis



Cím:  A CSR tudatosítása
Vállalat:  Budapest Bank Nyrt.
Alcím:  A Törődés napja akciósorozat – országos önkéntes akciósorozat a Budapest Bank munkatársainak közreműködésével 
Probléma:  A hosszútávú fenntarthatósághoz egy nagyvállalat esetében több aspektust is figyelembe kell venni: a vállalat felelős a környezetért, a munkavállalóiért, az ügyfeleiért, és nem utolsósorban a közösségért, amelyben működik. Sok a rászoruló, éppen ezért kihívást jelent kiválasztani egy önkéntes programsorozat támogatottjait: megtalálni azokat az intézményeket, területeket, ahol a legtöbbet tehetünk. Önkéntes akcióink elsődleges célja a közgondolkodás formálása és a munkatársak motiválása. 
Megoldás:  A Budapest Bank által évente kétszer, ősszel és tavasszal szervezett önkéntes akciósorozat több, mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza. A legtöbb munkatársat megmozgató központi fővárosi akció mellett országszerte további 20-25 fiók vesz részt az általuk kiválasztott helyi intézménynek és környezetének megszépítésében. Évről évre nő az önkéntes akciókban résztvevők száma, amely 2008-ban elérte az 1650 főt.

Az akciók elsődleges célja hagyományosan a gyermek- és ifjúsági oktatási, egészségügyi intézmények támogatása, az ott élők életkörülményeinek, környezetének javítása. A bank több millió forintos anyagi támogatása mellett (amelyet elsősorban a szükséges eszközök, alapanyagok beszerzésére fordít) a dolgozók – vezetők és munkatársak – családtagjaik bevonásával, önkéntes munkával nyújtanak segítséget. Falat, kerítést, kerti játékokat festenek, parkokat alakítanak ki, játszótereket korszerűsítenek. Az önkéntes segítségnyújtást természetesen megelőzi az akció gondos megszervezése annak érdekében, hogy a résztvevők az érkezés pillanatától hasznosan töltsék idejüket, elegendő szerszám álljon a rendelkezésükre és – időben befejezve a tervezett feladatokat – egy tényleg megszépített környezetet hagyjanak maguk után.

A Törődés napja része a Budapest Bank életének. Örömmel látjuk, hogy az önkéntes segítségnyújtás a néhány évvel ezelőtt létrehozott Békéscsabai Bankműveleti központ munkatársai körében is pozitív fogadtatásra talált. 
Együttműködés:   
Nehézségek:  Nehézséget jelent az önkéntes kezdeményezések közül a programsorozatban résztvevő intézmények megtalálása, kiválasztása. További feladatot ró a szervezőkre a támogatott intézmények felkészítése az önkéntes akció hatékony, összehangolt munkával történő megvalósítására. 
Elért előnyök:  Hosszú távon gondolkodunk: a feladatok szervezésénél az akcióban résztvevők vezetői készségeit fejlesztjük, példát mutatunk mások számára. Önkéntes tevékenységünk egyfelől munkatársaink lojalitását növeli, másfelől a kollégák megtalálhatják azokat az ügyeket, amelyek számukra magánemberként is fontosak. 
Téma:  önkéntes munka 
Iparág:  pénzügyi szolgáltatás 
Megvalósítás helye:  Magyarország 
Megvalósítás ideje:  1997-től 
Bővebb információ:  http://www.budapestbank.hu 
Kontaktszemély:  Szigeti Ágnes
belső kommunikációs vezető
Agnes.szigeti[kukac]ge.com
+36 30 921 6762