CSR Intézkedések adatbázis
| Cím: | Jövő Fiatal Vállalkozója 2011 |
| Vállalat: | Dreher Sörgyárak Zrt. |
| Alcím: | A magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások alapításának ösztönzése azzal, hogy az életképes ötletekkel rendelkező főiskolásokat, egyetemistákat ösztönözzük, segítjük szakmai felkészülésüket és támogatjuk vállalkozásuk beindítását. |
| Probléma: | A már több éve folyó program során pályázó fiatalok általában nem rendelkeznek elegendő gyakorlati tudással egy vállalkozás működtetésével kapcsolatban. Gyakori hiba, hogy a pályázatban szereplő terv pénzügyi, finanszírozási részét alulbecsülik, egyes területeket túlértékelnek, másokat viszont kevésbé tartanak hangsúlyosnak. |
| Megoldás: |
A Dreher Sörgyárak Zrt. által öt évvel ezelőtt indított kezdeményezés fontos célja, hogy felkarolja az életképes és innovatív üzleti terveket, hogy valóban beindíthassák vállalkozásukat az elszánt diákok. Ennek érdében pályázatot hirdetett minden évben, ahol üzleti tervvel pályáztak diákok, a legjobb 10 prezentálta a zsűrinek elképzelését és megszületett a három nyertes. Ennél tovább szeretett volna mutatni a program azzal a céllal, hogy fejlessze a felsőoktatásban résztvevő diákok üzleti életben nélkülözhetetlen készségeit, és bővítse a vállalkozások létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó ismereteket. A fentiekben vázolt probléma kezelésében nyújt segítséget az EcoSim és az Életpálya Alapítvány illetve a szakmai zsűri üzleti életben is tapasztalat tagjai. Ennek érdekében a pályázókat 2011-ben már képzéssel segített az üzleti tervek elkészítésében, azok minőségének fejlesztésében. A program indításaként olyan rendezvényt szerveztünk, ahol nemcsak inspirációt nyerhettek már sikeres hazai vállalkozóktól, hanem bennfentes információkat is megtudhattak tőlük, ezáltal jobban felmérve a buktatókat, lehetséges akadályokat illetve trükköket, lehetőségeket. Ezek után pedig három műhelymunkára is jelentkezhettek a pályázók az üzleti terv készítésének időszakában, ahol képzett trénerek segítették az adott forduló (1.: A vállalkozási ötlet leírása és a részletes marketing terv kidolgozása; 2.: Az eszköz-, működési- és humán erőforrás terv elkészítése; 3.: A pénzügyi terv kidolgozása) legfontosabb kérdéseit, problémáit értelmezni számukra. Az interaktív, csapatmunkán alapuló gyakorlatorientált tréningeket a web 2.0 alkalmazásokkal elérhetővé tettük azon pályázók számára is, akik személyesen nem tudtak jelen lenni. A tudás- és készségfejlesztő rendezvények is hozzájárulhattak, hogy idén rekordszámú jelentkező indult a programban (33 felsőfokú intézmény 236 hallgatója, melyből 118 beadta üzleti tervét). A pályázatok színvonalasak lettek a bírálók és zsűri értékelése alapján. |
| Együttműködés: | A program szakmai és operatív kivitelezésében együttműködünk az Életpálya Alapítvánnyal és az EcoSim Kft-vel, továbbá a Budapesti Corvinus Egyetem több neves oktatójával is. A szakmai zsűriben az akadémia szférán túl a gazdasági szféra jeles döntéshozói is képviselik magukat, akik saját vállalkozásban is szereztek már tapasztalatot. A nyitórendezvény során pedig sikeres hazai vállalkozókat vontunk be. A pályázó diákok bevonása az egyetemeken, főiskolákon önkéntes koordinátorok aktív munkájával történik. |
| Nehézségek: | Az eredményes vállalkozásnak nincs általános receptje, így például az életképes ötletek megléte szükséges a program sikerességéhez, hiszen annak elindításában tudjuk segíteni a fiatalokat. A testreszabott képzés, tréning kis létszámot igényel, így egyéb kreatív eszközökkel kell biztosítanunk a nagy pályázói közösségben azok megosztását (web 2.0 alkalmazások segítségével). |
| Elért előnyök: | A rekordszámú, nagy érdeklődés mutatja, hogy programunk társadalmi igényre reflektál, továbbá sikerült kommunikációnkat eredményesen fejleszteni. A rendezvényeken résztvevő diákok és a programban résztvevő partnerek is folyamatos jó élményekről, tanulási pontokról számolnak be, és nem lebecsülhető a „klubhoz”, „közösséghez” tartozás érzete, amit a pályázók kapnak a program révén. |
| Téma: | civil-vállalati együttműködés, érintetti párbeszéd, felelős befektetések, oktatás |
| Iparág: | élelmiszeripar |
| Megvalósítás helye: | Magyarország, Budapest |
| Megvalósítás ideje: | 2010-2011 |
| Bővebb információ: | http://www.merjvallalkozni.hu |
| Kontaktszemély: |
Fertetics Mandy Fenntartható fejlődés vezető +36 30 445 1683 mandy.fertetics[kukac]dreher.sabmiller.com Kovács Sándor Lóránt Vállalatfejlesztési igazgató lorant.kovacs[kukac]dreher.sabmiller.com |



