CSR megoldások tárháza
(A CSR Piac 2009 kiállításról a Lépések c. szaklapban megjelent összefoglaló cikk.)
A KÖVET Egyesület a CSR Europe partnerszervezeteként első ízben rendezte meg hazánkban a CSR Piac kiállítást 2009. május 14-én, ami lehetőséget adott a vállalatoknak arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeiket szakmai kiállítás keretében mutassák be.
A 2005-ben Brüsszelben útjára indult kezdeményezés célja az, hogy a vállalatok a társadalmi felelősségvállalás területén megoldandó kihívásaikat, problémáikat és az azokra bevezetett megoldásokat bemutassák egymásnak és a nagyközönségnek. Kiállítási lehetőséghez pályázati úton juthattak a vállalatok; a jelentkezéseket szakértői zsűri bírálta el. „Az érdeklődés minden várakozásunkat felülmúlta, és igazolta, hogy van igény újfajta szemléletre és a vállalatok is üdvözlik a valódi tapasztalatcsere lehetőségét. Közel 50 vállalat 90 esettanulmánnyal pályázott a CSR Piacon, melyek közül most 41 vállalat 67 CSR intézkedését és valóban felelős vállalatvezetési elveit ismerhetik meg a kiállítás látogatói” – mondta köszöntő beszédében Petrik Ida, a KÖVET ügyvezetőigazgató-helyettese.
A rendezvényen délelőtt is, és délután is műhelymunkákon vehettek részt a látogatók; ahol a CSR európai helyzetéről, a valóban felelős vállalatokról, a felelős vezetésről, valamint a marketingről folyt eszmecsere. A CSR európai helyzetéről szóló beszélgetést Ann Vandenhande-nek, a CSR Europe senior vezetőjének prezentációja nyitotta meg, majd Fertetics Mandy, az Alternate Kft. ügyvezetője moderálásával a résztvevők megvitatták, vajon milyen trendek várhatóak, milyen szerepük van az érintetteknek, elsősorban csoportos vagy egyéni fejlesztést igényelnek-e a vállalatok. A Bionómia – Közgazdaságtan Valóban Felelős Vállalatoknak? címet viselő műhelybeszélgetés moderátora és egyben egyik előadója dr. Tóth Gergely, a Követ Egyesület főtitkára, a Pannon Egyetem Georgikon Karának docense volt. „A bionómia olyan közgazdaságtant jelent, ami jobban ismeri és elismeri az élő rendszerek törvényeit, elsősorban az élet szolgálatát tekinti feladatának, kiemelten az embert, de a többi élőlény megtartásával, azaz az egész rendszert együtt” - nyilatkozta teóriájáról, amelyet az októberben megrendezésre kerülő Georgikon Napokon tárnak a szélesebb tudományos közvélemény elé.
Csizmadia Edit/KÖVET



